HÍREK




Felnőtt csapatunk vezetőedzőjét kérdeztük

Több, mint két hete tart a felkészülés. Milyen ütemben halad az alapozás? Heti hány edzést tart a játékosoknak?

Igen korán, egész pontosan január 6.-án megkezdtük a felkészülést a tavaszi szezonra. A korai kezdést az indokolta, hogy lehető legjobb erőnlétbe kerüljön a csapat a februári 24.-i tavaszi szezonrajtra. Heti 4 edzésnapot iktattunk be, illetve a hétvégeken edzőmérkőzések segítik a felkészülésünket. Az első két hét edzéslátogatására nem lehet panaszunk, aki ráér, az rendszeresen megjelenik az edzéseken. A hosszútávi futások (alkalmanként minimum 8 km) lassan elmaradnak és rátérünk a dinamikus erőnléti-gyorsasági edzésekre. Szerencsére az időjárás sem hátráltatja a munkánkat, így el tudjuk végezni azt a munkát, amit elterveztünk erre az időszakra.

Milyennek ítéli meg a jelenlegi bajnokság erőviszonyait?

A jelenlegi bajnokság sajnos nem rólunk szól. Csak epizód szerep jut a csapatnak a megyei bajnokságban és a kiesés elkerülése is igen nehéz feladatnak tűnik. A környező, kisebb települések labdarúgó csapatai lényegesen nagyobb büdzséből gazdálkodnak, ami meg is látszik a tabellán elfoglalt helyezésből. Ha anyagi téren is történne némi változás a közeljövőben, akkor a szeghalmi labdarúgás is visszakerülhetne az őt megillető élmezőnybe.

Mi a kitűzött cél a bajnokság végére?

Szeretnénk a bajnokság végére a biztos bent maradást kiharcolni és egy stabil, helyi játékosokra épülő csapatot kialakítani.

Várható-e játékosmozgás a téli szünetben?

Szarka Zoltán érkezése Körösladányból már biztos, de törekszünk még legalább egy csatárt igazolni. Sajnos Boruzs József ismét külföldön vállalt munkát, így rá nem számíthatok tavasszal.

További sikeres felkészülést kívánunk a csapatnak!


CHAT







Jogi közlemény | Oldaltérkép

Kezdőlap | Hírek | Galéria | Utánpótlás | Finanszírozás | Kapcsolat